Rövidke találkozás a valósággal, avagy szemináriumok az Insgenar szervezésében I.

Minkét szemináriumra, amiket a fogadószervezetem- Insituto de Género, Derecho y Desarrollo (csak felidézésképp) pályázatok során valósított

meg, augusztusban került sor, melyek során végre szemtől szemben találkozhattam mindazokkal akiket a pályázatírási tevékenységeim során "kedvezményezetteknek" vagy "célcsoportnak" hívtam, de fogalmam sem volt, hogy valójában kikről is volt szó. Mindkét szeminárium nagyon sokat segített, mind a saját fantáziámat is felülmúló argentin valóság megismerésében, mind pedig, hogy további pályázatok cifra mondatai közé bele tudjam fűzni azokat a kedves arcokat, és pillanatokat akikkel ezeken a szemináriumokon találkozhattam.

Elsőként az "Encuento Interprovincial de Mujeres Jóvenes de Pueblos Originarios, Formación de los Defensoras de Derechos Humanos" címűre került sor, ami szabad fordításban annyit tesz: "Bennszülött népcsoportok fiatal nőinek interprovinciális találkozója, Emberi Jogvédők Képzése".Bár a magyar fordítás elég suta, sokszor próbálkozás után úgy gondolom ennek leginkább történelmi és földrajzi oka van, hogy magyarul bármilyen kifejezés ami a pueblos originarios, aborigen, indígena szavak megfelelője lenne- indián, bennszülött, őslakó- kicsit a történelem könyvek ágyékfedős, átfúrtorrú, lándzsával a kezében, vagy kis meztelen bébivel a mellén lógó, csodálkozva néző alakokra emlékeztet. Bár lehet, hogy ezzel csak a saját alulműveltségemet bizonyítom, ha így van, vállalom:)

A találkozó 1 hétig tartott, 25 résztvevővel, 5-6 különböző népcsoportból (több mint 30 van Argentínában). Mind érzelmileg, mind tartalmilag egy nagyon nehéz találkozó volt, ha a kultúrák közötti áthidalhatatlannak tűnő szakadékok léteznek, mi-a kollégák a szervezetből( a "fehérek", ahogy a résztvevők hívtak minket)- egy ilyenen próbálkoztunk volna átjutni, több kevesebb sikerrel. A szeminárium célja az lett volna, hogy felkészítjük ("kapacitáljuk") a résztvevőket a nők jogait védő nemzetközi egyezményekről, nemzeti törvényekről, intézményekről, ahova fordulhatnak segítségért, emellett kiképezzük őket az internet használatára, és hogy hogyan adjanak interjút TV-ben, rádióban. Az ötlet zseniális és nemes, ám ami valójában történt az első foglalkozástól kezdve, hogy azzal, hogy lehetőséget adtunk nekik, hogy összegyűljenek az ország különböző részeiből, témákról mint diszkrimináció, erőszak, kirekesztés beszéljenek, megrázó és megdöbbentő történetek folyamának nyitottunk csapot, amiket nem lehetett sírás, vagy éppen émelygés nélkül elmondani sem végighallgatni.

Ezek a fogalmak mindaddig szomorúak, és az ember rosszallóan ingatja a fejét, hogy milyen világban élünk, amíg a hírekben, vagy elemzésekben olvassa a statisztikákat...de amikor szemben ül egyfehér fiúk által megerőszakolt 18 éves lánnyal, vagy végighallgatja a történetét az egyik résztvevőnek, hogyan akarták kitoloncolni a bátyját Argentínából mert a bőrszíne miatt nem hitték el, hogy a személyi igazolványa valódi lenne, és tényleg argentin...olyankor az ember nem tehet mást, mint dühöng, miközben csorognak a könnyei az arcán.

Arcot adni a szenvedésnek jól bevált marketingfogás sok nemes cél érdekében, ám együtt enni, inni, örülni, sírni, barátokra találni a szenvedők között semmivel sem összehasonítható, meghatározó élmény.

E fenti nehéz emlékek mellett sok szép és érdekes dolgot is tanulhattam, amiknek száma végtelen lenne ebben a blogban felsorolni így hát csak néhány gyöngyszem:

- Egymás között a bennszülött/indián (egyik szó rosszabb mint a másik) ember

ek hermana-hermano azaz testvérnek hívják egymást

- Számos vallások közül legkevésbé a katolikus a jellemző a hittérítő jezsuita spanyolok ellenére, a 10. században egy még náluk is erősebb hullámnak sikerült a bennszülött lakosságot megtéríteni, akiket itt evangélikusoknak hívnak, ám a szertartások, és szokásaik alapján, ahogy leírták nekem inkább a Hit Gyülekezetére hasonlítanak

- A legérdekesebb megfigyelés a beszélgetések során az volt, hogy a mondanivalójukat mindig történetekbe szövik, általános, absztrakt megállapítást szinte lehetetlen hallani tőlük, ami egyfelől nagyon színessé és megfogóvá, másfelől nagyon hosszúvá tesz minden beszélgetést, amit a szegény minimalista, gyorsaságra edzett európai agy nehezen dolgoz fel 10 perc eltelte után( főleg ha ez spanyolul van:))

Bár szervezői és projektfelelősi nehéz lenne azt mondani, hogy a "tevékenység eredményei sikerrel valósultak meg", a résztvevők mindegyike nagyon elégedetten és boldogan tért haza, és azóta is kapcsolatban vagyok néhányukkal!

Utazás Északra

Fotók Északról baloldalon a vetítésben!

Most kissé felborítom az időrendet és visszafelé, vagyis leginkább össze vissza fogok beszámolni az elmúlt 1 hónapban velem történtekről, aminek az egyik szerencsés oka, hogy van miről bőven a másik ok, pedig hogy kicsit megfeledkeztem a blogomról egyébb kötelezettségeimnek és hobbijaimnak hódolva.

Elsőként tehát Északról szeretnék írni, vagyik pontosabban 3 tartományról Argentínában, Tucumán, Salta és Jujuy (Huhuj fonetikusan a nem hispanohablantesek kedvéért), amik így egyben máris kikiálthatnák függetlenségüket Argentinától( Tucumának már úgyis hagyománya van a függetlenedésben de erről még később), annyiban különböznek az spagettievő argentin "Középfölde" népségétől( vagyis a Mar del Palta-Rosario vonaltól).

Az utazás már maga is élmény, ha az embernek futja az extra szolgáltatásokkal felszerelt( Celine Dion énekli a Titanicot a tévében a vacsora felszolgálása közben), majdnem teljesen vízszintesre dönthető üléses szuper buszra, amivel egy éjszaka átalvása alatt könnyedén megérkezik a Rosariotól 12 órányira fekvő Tucumánba miközben megnézhet egy pszihodrámát Will Smith-szel, majd még 5 órányira és még egy Will Smith filmnyire Tucumántól megérkezik Salta La Linda (Salta a szép) városába.

Nevének ellenére Salta város szépsége kevésbé érintett meg, mintinkább egy kedves lakója, Juan, aki az argentin vendégszeretetet őszinte magyarimádattal ötvözve nagyon kellemessé tette ott tartózkodásomat, megmutatott mindent amit megnézni, megenni és meginni érdemes, többek között múzeumot 2 inka múmiával (ahol, ha a De donde sos? című kérdésre nem válaszolsz gyorsan egy argentin várossal, akkor a 30 pesós külföldieknek járó jegyet kell megvenned, ha pedig sikerül, majd rávágod h "Gracia" akkor csak 10 pesó), másik múzeumot 2 pesóért, amire már nem emlékszem miről szólt, apácazárdát, empanadat (általában husival megtömködött lepényszerű izé), tamalt és humitát ( mindkettő kukoricalevélbe gyömöszölt kukoricakása hússal és sajttal), Salta és Norte nevű söröket barna és hagyományos változatban, és a kilátást egy szomszédos hegyről a városra. Saltát ennyiben össze is lehet foglalni, irány Jujuy (Huhuj megintcsak a helyes kiejtés begyakorlása képpen).Vagyis még előtte Juan jóvoltából 3 órás űrutazásba beleillő sivatagos hegyes tájakon eljutottunk Cafayate-ba, ami a boráról és a bor ízű fagyijáről híres. Az előbbi megérdemelten, az utóbbi titka, hogy a gombóc felének elnyalása után az alkoholnak köszönhetően, elkezd ízleni...

Jujuy városa (vagyis San Salvador de Jujuy) a Lonely Palnet ( az utikönyvem) szabatos nyelvezetű leírása ellenére is köztudottan nagyon unalmas, ezért nem vettük arra utunkat, hanem még mindig Juan jóvoltából, egy autóval bejártuk a Quebradas de Humahuaca nevű hegység-völgység területét, ami része a világörökségnek. Turistáktól hemzsegő, ámde szó szerint festői, 7 színben pompázó helyek között, feltűnöen jó minőségű kanyargós úton vezet az út Purmamarca, Tilcara, Uquia falvakon Humahuacaig, ahol az ember úgy érzi magát,mintha az egész település csak díszelt volna, hogy a turisták ne érezzék annyira elhagyatottan magukat a fenséges hegyek között....A sziesztát szigorúan betartja mindenki, így 12 és délután 5 között-vagy tovább, kizárólag turisták kóvályognak az utcán( a tapasztaltabbakat kivéve, akik már tudják, hogy ilyenkor felesleges még az áygból is kikelni). Bár elsőként ezekben a falvakban éreztem magam igazán Latin Amerikában és Argentinában, az indián népesség többsége és a jellegzetesen szegény poros, ámde szines utcák miatt, sajnos a turizmusgazdaság sokat ront az összképen: A vásárok nagyrészén ugyanazokat a kacatokat árulják amiket valószínüleg Bolíviából hoznak egy gyárból, és a kis falu tornyából minden 12 órában kijövő Szent Benedek figurájának áldása elsőként a turizmusra majd az emberekre száll a helyi idegenvezető szerint.Ám a minket körülvevő természet mindenért kárpótol...

Utolsó állomás Tucumán, vagyis San Miguel de Tucumán, ami az előbbi provincia fővárosa, legkisebb provincia Argentinában( Akkora mint Magyarország:), ám egyben legfontosabb is a történelemben, ugyanis itt kiáltották ki Argentina függetlenségét 1816-ban. A város egy kis ékszerdoboz-árait tekintve is, meglepően drágább Rosarionál- antik épületek, ahol vége az ember érzni a történelem súlyát, pálmák, és egy különös rózsaszín vrágú fa, ami különösen széppé teszi a várost.Tucumáni tartózkodásom nemcsak a város szinessége miatt volt kellemes- világokat át és keresztbe szelő kapcsolataim összehoztak egy magyarral, aki svéd is egy kicsit, fantasztikus személyiség, Tangótanárnő, idősebb az anyukámnál, és ösztöndíjjal érkezett Tucumánba tanulni, és egy kis szobát bérel egy fogatlan öreg tangóharmónikás mellett. A legtökéleteseb btársaság amit el tudtam volna magamnak képzelni erre a pár napra.y Hazaindulásom előtt pedig még egy kerekeken guruló, boliviai csodatévő Szűzanya másolatát is megérinthettem a főtéren:)

Így telt hát észak-argentin kirándulásom, péntek este fel a luxusbuszra és irány Rosario.