Argentína "saját" Méltányos Kereskedelme

Pár hete történt a felismerés velem, hogy mintegy 5 sarokra lakom egy ún. Mercado Solidario (Szolidáris Piac)-nak nevezett üzlettől, ami már a nevéből is sejthetően a méltányos kereskedelemet, vagy ahogy itt nevezik, "comercio justo"-t , a gazdaság szervezés egyik alternatív formáját képviseli. Mivel otthon az Útilapu jóvoltából volt már szerencsém megismerkedni a méltányos kereskedelem alapvető ideáival, így nagy kiváncsísággal kerestem fel az üzletet. A méltányos kereskedelemnek nagyon leegyszerűsítve az az egyszerűnek tűnő, ám a világ nagyrészén semmilyen mértékben nem megvalósuló elv az alapja, hogy a terméket előállító termelő-dolgozó, a munka értékének megfelelő, méltányos fizetést kapl , amire ráépülnek a tisztességes feltételek mellett végzett kereskedelem, demokratikus, emberi jogokat, és integritást tiszteletben tartó munkakörülmények, a nyersanyagok feldolgozásának fenntarthatósága a környezetben, a termelés hasznának a közösség fejlesztésére való fordítása és hasonló "egyértelműen" támasztott igények a termelés-fogyasztás szervezésével szemben.

Ezen célok elérése érdekében mára már számos nagy nemzetközi és nyugat európai civil szervezet és alternatív importőr vette zászlaja alá a méltányos termékek elterjesztését a kevésbé méltányos nyugati piacokon, amiket szép egyenszimbólummal, és a hozzá tartozó minőségellenőző rendszerrel kategorizálva hajóztatott vagy épp reptetett a közép-, és felsőbb társadalmi osztályok által lakott nagyvárosok negyedeinek csillivilli "Harmadik világ" boltjaiba. A kritikus hangnem nem véletlen, ugyanakkor igazságtalannak sem szabad lenni: a kizsákmányolást oly könnyen igazoló liberális világkereskedelem nem várja tárt kapukkal a méltányos termékeket, amiknek bejuttatásához bizony , az eladhatóság "trójai falovával" volt lehetőség egyáltalán ezen alternatíva megismertetésének.

A méltányos kereskedelem, vagy a nagyvilágban használatos becenevén "Fair Trade" ugyanakkor sajátságos, számomra megfoghatóbb, organikusan szerveződő változata az argentin.

A termékek messze elkerülik a csilli-villi boltokat, sőt csomagolásuk sincsen, sem pedig "fair trade védjegyük: Szövetkezetekbe szerveződött kistermelők árulják őket piacokon, vagy éppen egymás közötti csere révén eljuttatva más szövetkezetek kisboltjaiba,vásáraikra a viszonteladó szerepét nagyon ritkán bevonva. A tőlem 5 sarokra lévő bolt valójában a Cooperativa de Mercado Solidario, azaz a Szolidáris Vásár Szövetkezet nevű kis, "cég"-é, akik saját termékeiken kívül, árucsere, valamint közvetítő szerepében adnak helyet kistermelők, kézművesek, vagy más szövetkezetek termékeinek. A bolt, amely egyben tudatformáló tér( helyet ad filmklubnak, étteremnek, vitáknak, gyerekfoglalkozásoknak), mident árul. Minden egyes terméke egy-egy történet, El Trocadero élelmiszerek, El Espejo nevű papíráru szerek ( www.elespejo.tk), az Eloisa Cartonera nevű utcai kartongyűjtögetőktől vásárolt papírra nyomtatott szépirodalmi könyvek kiadója...(http://www.eloisacartonera.com.ar/), és a Jujuy északi tartományból érkező indián közösség szőttesei...mindahány emberek által, munkaórákon át gondosan, egyesével készített termékek.Persze egyből felmerül a kérdés: honnan tudom, hogy természetes alapanyagokból készült, bio-öko, embereknek való körülmények között stb....a válasz egyszerű: az árucsere, vagy együttműködés a szövetkezetek és kistermelők személyes kapcsolatán, az együttműködés feltételeinek közös megállapításán, és leginkább a közös cél a méltányos ár-szolidáris kereskedelem elterjesztéséért való küzdelmen alapszik. Bár mára már ezen itt egyszerűen "szolidárisnak" nevezett gazdasági felfogáson osztozó termelők és szövetkezetek egy Argentína méretű hálózatot építettek fel (Red Argentina de Comercio Justo), aminek célja a minél szétterjedőbb és szorosabb szövetség a szolidáris termékek népszerűsítése, valamint civil lobby szervezetekkel is rendelkeznek már, a boltba belépvén minden egyes termékre rákérdezve az üzletvezető elmondja, hogy ki készítette, honnan származik, és miből van.Nem jobb érzése-e egy ilyen sálat a nyakunkra tekerni? egy ilyen lekvárt a kenyerünkre kenni? (Gondoljunk csak a nagymamánk által kötött sáljainkra és az utánozhatatlan házi lekvárokra....)

Hogy mindez "gazdaságilag megengedhető"-e egy társadalom számára, hogy ismerje a lekvárja készítőjének a nevét, vagy hogy hány barackot tettek bele megkérdőjelezhető, de a gyakorlat szerint nem lehetetlen: a boltban található termékek ára a velük megfelelő kategóriájú ( azaz nem PVC lekvár, és nem toxikus szappan) termékeknél még egy kicsivel olcsóbbak is. Olcsóbbak,mert nem a vásárló bio-öko hisztériájának a kihasználása a cél, csupán az előállításhoz szükséges munka méltányos megfizetése. Számomra az argentin "szolidáris" termékek kulcsa a helyben előállításban, a helyi alapanyagok, helyi munkaerő, helyi fogyasztás, és ha pedig távolról érkező termékekről van szó, akkor pedig a csere lehetőségének kihasználása jelenti.Persze nem reális elvárni egy országtól, várostól, vagy falutól, hogy minden ami szem szájnak ingere heyben állítsa elő, ám ha egy polcon látok magyar szolidáris baracklevárt és brazil szolidáris kávét, nagyobb eséllyel hiszem el, hogy azt nagyon távol készített kávét ugyanolyan körülmények, és minőségi feltételek, és ugyanolyan célból állították elő mint az itthon jólismert lekváromat, és szivesebben is támogatom azt.

A méltányos kereskedelem egyik kulcsának kéne lennie minden országban a helyi termelési viszonyok-nyersanyagfeldolgozás, munkavégzés, kerekedelem méltányossá tétele, még ha nyilvánvalóan is a kizsákmányolásnak különböző szintjei is léteznek az egyes országokban a történelem okozta országok közötti diferenciálódás miatt. Nem csak importálni kell a jó minőségű, környezettel és a közösséggel egyensúlyban lévő termékeket, hanem saját házunk táján is bevezetni őket.

Megjegyzés: a boltról, és a méltányos kereskedelem hálózat kialakulásáról Argentínában az alábbi linken olvashattok spanyolul:

http://www.mercadosolidario.com.ar/blog/, http://www.enredando.org.ar/noticias_desarrollo.shtml?x=20818

Színház kívülről belülről

Mindkét irányból ismerkedtem vele.

Mint néző, és mint színész is. Nem kell megijedni kedves ismerőseim, még mindig én vagyok én, és továbbra sem fejlődtek ki eddig teljesen ismeretlen ambícióim. Ez utóbbi egy színházi eszközökre alapuló, az életben lévő hatalmi és erő viszonyok kezelésére bátorító, csoport és önfejlesztő módszerről szóló szemináriumon történt.Egy szóval egy bevezető délutánon az "Elnyomott Színházába", vagy másként Teatro del Oprimido.Na de ne szaladjunk ennyire előre. Nézőként is nagy élményként éltem meg a Gyertyák csonkig égnek című Márai Sándor könyv argentin adaptációját, amire még helyi viszonyok között is elég drágán sikerült

jegyet szereznem.....no de mégsem ez volt a legjobb darab amit itt láthattam, mint ahogy az el Teatrillo nevű színházi műhely Oscar Wilde darabja sem, aminek színpadi megjelenítését még a legnagyobb erőlködés mellett sem tudtam Angliába képzelni.

Kedvenc színházi élményem egy eldugott kapualj mögött rejlő "kultúrház" szerűségnek nevezhető péntek esti rövid egyórás stand-up comedy-je

volt, ahol a viaszosvászon terítővel letakart kempingasztalon árulták az olcsó sört és az empanadat, és melyen Pablo barátom kenyérkereső foglalkozását megismerhettem. Ő volt az utóbohóc.

A gyertyák csonkig égnek-re nem akartam elmenni. 70 pesó volt, abból egy hétig jól eszem! Ha nem is jön a kedves magyar-svéd barátnőm, lehet, hogy nem is foglalkozom vele, de meglátva a plakátot az utcán, Márai nevét, akitől ugyan csak ezt az egy könyvet olvastam, és mást egyet sem, azt hiszem hirtelen kemény elhatározás fogott el, hogy ezt meg kell nézni.

Ez az előadás jó példa volt arra, hogy tudjam: nem mindig kell hallgatni a belső hangra....

Amellett, hogy maga a színház fizikai állapota, a világítás és a hangosítás kritikán aluli volt(Konrád szenvedélyes önvallomása utáni feszült csendben áthallatszott a szomszéd teremben próbáló rockzenekar) a színészek sem tudtak mély nyomot hagyni. Bár a főszereplő bácsi aki Konrádot játszotta, kétségkívül megmentette a darabot a teljes csődtől, bár szegény ehhez közel 1,5 órán át nyúló monodrámát adott elő.Ahol néha betotyogott hol balról, hol jobbról a Nini cselédet játszó néni, és mondott egy sort. De a legérthetetlenebb szereplő a 40 év után érkező barát volt, aki az érthetetlen hápogáson vagy nyöszörgésen és a padló mélabús nézésén kívül nem csinált semmit de semmit. A címre való utalást, pedig a bal sarokban elhelyezett sor gyertyatartó érzékeltette finoman, amikben a darab végére elaludtak a gyertyák, és amit nagy valószínűséggel csak én vettem észre, ugyanis a darab és a könyv címe is spanyolul "Az utolsó találkozás"-ra lett lefordítva.

Így hát másik színházba mentem...az "Elnyomott Színházába". Ahol színház és valóság olyan észrevétlenül keveredik, hogy bármily kevés színészi tehetséggel és bármennyire sok gátlással áldott meg az ég, egyszer csak ott találod magad a színpadon egyedül, táncolva, énekelve, sírva, káromkodva, és mindenki rád figyel. A teatro del Oprimido a 60-as évekből érkezett hozzám, egy olyan drámapedógógiai- színházi módszer melynek az alapja Bertold Brecht epikus színháza, és Paolo Freire híres és istenített brazil pedagógus az Elnyomott Pedagógiája elnevezésű alternatív tanítási módszerből áll össze kidolgozója, és mestere pedig Agosto Boal. Lényege, hogy a résztvevők, színészek vagy nem, a testi és szóbeli kifejezés útján ábrázoljanak erő és hatalmi viszonyokat amiket megélnek a mindennapjaikban, és ezenfelül próbáljanak rá, szintén a színészet eszközeivel megoldást találni, hogy azt majd a való életben alkalmazva, tudják saját szűkebb és tágabb közegüket jobbá, élhetőbbé, kevésbé elnomóvá tenni.

Részletesen róla és a módszerről itt lehet olvasni angolul: http://en.wikipedia.org/wiki/Theatre_of_the_Oppressed. Argentínában nagyon népszerű, nemcsak "előadásokat" tartanak, ahol a nézők közbeléphetnek, sőt közbe is kell, hogy lépjenek, hanem rendszeres oktató szemináriumokon sajátíthatja el bárki, a teatro del oprimido legfontosabb eszközeit, amiket aztán otthon, a munkahelyen, az iskolában vethet be, amikor már semmi sem segít...meglepő hatást érhet el.

Nagyon izgultam, mikor először mentem a Fórumszínháznak nevezett módszert bemutató első foglalkozásra, ahol nem kis meglepetésemre, vasárnap este 8-kor egy külvárosi kerületben egy nagy szimbolikus erejű kultúrházban találtam magam 20 mindenféle korú, nemű, színű emberek, akik este 11-ig nem restellettek ott ülni egy körben és a világ és Argentína megváltásáról eszme cserélni! A foglalkozás a közönséget megmozgató zaj és figyelem és közösség építő játékokkal kezdődött, majd egy 20-perces mini-előadás keretében az 5 színész(akik közül egyikőjük sem az:) mutatták be "a munkaszerződés" mint társadalmi problematika tipikus szituációját egy állami kórházi rendelő agyonhajszolt dolgozóin keresztül. A kis előadást követően a nézőtéren ülőknek lehetőségük volt egy egy ponton újrakezdeni a darabot, beállni valamelyik színész helyére, és átalakítani úgy annak a személyiségét, hogy az valamiféle megoldást hozzon a konfliktushelyzetre.Az új jelenet újabb problémákat vetett fel, megvitatás, újabb jelentkező, még egy elképzelés....így haladtunk ezen a kellemes késő téli vasárnap délután keresvén a társadalom jobbá tételét jelentről jelenetre...

Színház az egész világ...

Azt gondolná az ember, hogy a kiabálás a grimaszok, egy egy érzelem testi és hangi kifejezése ha nem is egyforma de hasonló jelentéstartalommal bír mindenhol a világon.Ha valaki hangosan kiabálva beszél, vagy ha éppen néz mozdulatlanul maga elé, valami üzenetet küld felénk, amit mi igyekszünk feldolgozni, mint fontos kiegészítő információt ahhoz amit a szavak jelentenek.

A színház az a hely ahol közvetlenül ki vagyunk téve, a saját kis meta értelmező- szótárunkkal való szembenézésre, amikor nem a saját életünkben éljük át a jeleneteket, hanem egy jobb esetben kényelmes székből figyelhetjük kívülállóként a színészek között folyó beszélgetések közvetlen és háttérben zajló információ áramlását. Mint néző könnyebb minderre odafigyelni, mint "színész" a saját életünkben. Ez a lehetőség különösen érdekes megfigyeléseket szül, ha egy másik ország színházába csöppenünk, melyben rengeteg eddig a mindennapi életben még fel nem fedezett kulturális különbségre figyelhetünk fel, amire nem is gondoltunk volna.

Az argentin színház faragatlan. Nem tudok jobb szót találni rá, bár nem is bírálni szeretném. A színészi játéktól elkezdve, a színház berendezésén, a nézők viselkedéséig más. "Az argentin az utcáról", aki amúgy is hangos, harsány, örök túlzásokban fogalmazó, színpadra kerülve, kihangsúlyozva, felnagyítva már már súrolja az "idegesítő" határát. Ha a felkészületlen néző nem ismeri az argentinokat legalábbis, biztosan kiszalad félidőnél, mert már nem bírja a harsánykodást, és fellengzést, ami minden karakterben ott van, még az alázatos szolgálóban is fel fel bukkan. Emellett a mobiltelefonok, széknyikorgások, hangos megjegyzések, zajok a színháztermen kívül állandó kísérői még egy drágább előadásnak is.Ám ha már volt szerencséje megismerni az argentinokat előtte, akkor szerencséje van, mert megláthatja ezek mögött a színészi játék másságait is.

Nem szeretnék színház kritikusnak feltűnni, távol áll ettől a bejegyzéstől mindenféle álszakértő vélemény nyilvánítás, csak azért akartam leírni pár sorban, tanácsként más, külföldön élők számára, hogy ha tudnak menjenek színházba...sokat tanulhatnak a társadalomról, amiben élnek, még ha azt hitték már kiismerték őket töviről hegyire...