Minden héten gyűjtögetem a kis írnival témáimat, hogy majd egyikből és másikből ékes magyar nyelven szórakoztató irodalmat produkálok a kedves olvasóimnak( akik nincsenek is olyan kevesen, nagy meglepetésemre:), ám a fejemben szép kerek történekekké összeálló életképek csak nem szökkenek ki a tolhegyemből( vagy a billentyűzetemből) így most mindenféléről írok egy kicsit addig is amíg újra jön az ihlet.
Munka:
Chichita a titkárnő,
akivel mindennap együtt üldögélünk az irodában a világ legjobb
boszorkánya. Nagyon élvezzük egymás társaságát, sokat pletykálunk, és nevetünk, és mindenben rettenetesen segítőkész, mint például amikor elfelejtettem reggelizni, és nagyon leesett a vércukrom előkapott egy zacsi dióbelet és megetetett vele, amitől egyből minden a helyéreállt megint.( ja amúgy a dió elképesztően drága itt, vagy 4000Ft kilója). Az elmúlt hónapot a Spanyol Fejlesztési Ügynökség "Nyílt és állandó" pályázatának kitöltögetésével töltöttem, amit azért teszek idézőjelbe, mert a szerény már majdnem diplomámmal, és számítógépes alapismereteimmel is alig tudtam eligazodni rajta, és szívből ellenszenvesnek találtam, hogy ennyire megnehezitik a "nyilt" pályázathoz való hozzáférést. De megküzdöttem vele, és az állandóan mentés nélkül önmagát frissitő weboldallal ahova a többoldalas szövegeket és kötlségvetést kellet bevinnem, és ma megnyomtam rá az Entert....ezenfelül bízom benne, hogy nem kell több próbát kiállni az esetleges támogatás odaítélésig...Hogy ezután mi lesz a munkám még homály fedi, a mentorom sajnos megszünt döntőképes felnőtt emberként viselkedni( bár lehet hogy sosem volt az, csak én vagyok nagyon jóhiszemű kezdetben az emberekkel), így vele szinte alig kommunikálok, de reményeim szerint a jövő héten tartunk egy negyedéves értékelést(mert biz már 3 hónapja itt vagyok!!!), és akkor eldől a hogyan tovább...de mindenestre biztos, hogy a saját kreativitásomat és egy kis rámenőséget nem árt majd bevetnem, ha tényleg tanulni akarok az ittlétem alatt.
Szabadidő:
A tánciskolába továbbra is kitartóan járok, már szinte minden este, ma a tangót is kipróbáltam, hát nem kellett volna, lehet hogy nem romboltam volna le azt a kis maradék nőiességemet amit feltételeztem birtokolni:)...a tangó nehéz! És amíg nem tudod felszabadultam pillanatok alatt az egyensúlyodat változtatgatni, és nagyon éles és hirtelen mozdulatokkal ugyanakkor kecsesen mozogni, addig bizony egy darab fának érzed magad...sőt fatönknek!
Az esti órákon kívül pedig feltaláltam magamnak egy kedves időtöltést a napi szaladgálások megszinesítésére is, mégpedi az épületkülönlegességek fényképezését, amiből vanelég( ha fe lismerném a stílusokat, és most ideírnám az még meggyőzőbb lenne, de ehelyett sajna majd csak egy albumal fogok tudni szolgálni) a korok és bevándorló népek keveredésének következtében.
A múlt hétvégén sikerült egy kis családi idillbe csöppenve ellátogatni "vidékre" vagyis a pampákra, ami kb 2 órás nagy semmin, se útjelzés, se út ,se térerő!( vagyis földeken és poros földutakon) át autózás után egy helyes, utcanevek helyett számokat viselő négyszögletes kis városba érkeztünk, amit Colón-nak hívnak Kolombusz után...és ahol mellesleg isteni fagylaltot, és elképesztően csodaszép tiszta
bőr cipőket lehet kapni( ami nélkül biztosan nem fogok hazatérni:) Amúgy ezek a csodaszép és láthatóan időt álló dolgok, amik mellesleg Made in Argentina kicsit elgondolkoztattak arról, hogy nálunk miért nincs ilyen...
A pampákról egy kb 20 fős olasz immigráns családdal töltött vasárnapi ebéd,( ahol a nagypapát, akit bármelyik délolasz faluba bele tudtam volna képzelni, Vicente Traficante-nek hívták) után, felpakolva helyi készítésű sajttal, lekvárral és dulce de leche-vel érkeztem haza nagyon elégedetten: jártam a pampákon:)
Kultúra:
Május hónap kultúrális programjai főként a konyhaművészet körül forogtak kis életemben( najó egy fotókiállításra azért elmentem), magam és mások nagy örömére. elsőként Pablo barátom rendezett nálam főzés, vagyis én úgy gondoltam, hogy jönnek még az ő pajtásai is, ő pedig inkább romantikus vacsorát szervezett, ami egy két pillanatban kisé kényelmetlenné tette a helyzetet(szerencsére gyertyát nem hozot), de megtanított az általa feltalált francia-argentin különlegességre a "Puchero a la naranja"-ra.Az ötlet egy főzőműsorból jött, ahol látott egy francia séfet valami narancsos szószt készíteni( valami puccos húsra), ám Pablo, jó argentin módra adaptálta a receptet marhasültre, abból is a puchero nevű részére, ami lábszárnak fele
meg.( kedves konyhában jártasabb ismerőseimnek itt megjegyzem, hogy ezt itt úgy adják, mint húst, hogy keresztbe vágják a lábszárat, és csontostól velőstől lehet a húst megvenni, amúgy a legolcsóbb a marha különböző részei közül). A vacsora nagyon finom volt, csak az én gyenge európai gyomrom kevéssé bírja a félsült marhát narancsos-répás mártással este 11-kor, így az éjszakát is kalandossá tette, de túléltem:)A másik számmra is megdöbbentő kulináris esemény a gulyásleves főzés volt, a megdöbbentő része pedig, hogy én
csináltam egyedül és nagyon nagyon finom lett!( vagy már nagyon régen nem ettem magyar ételt:) Kedves barbárként teliszórtam csípős pirospaprikával, és pálinkát kínáltam az ebéd előtt.Mindenki padlót fogott úgy ízlett nekik, de a legjobb a 2 órányi főzés közbeni mesélés volt, mindazt amiket kérdezgettek Magyarországról, Budapestről, én meg csak meséltem, meséltem...annyi mindent lehet.Nagyon büszke voltam magamra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése