Pablo a bohóc, és a színház

Az elmúlt 2 hónap integrálódási folyamatán, az első honvágyrohamon, és a megrettenten pislogósan beszélgetéskerülő korszak után az elmúlt hetekben végre sikerült kicsit emberek közé mennem, akik sem nem munkatársak sem nem a főbérlő családtagjai.Nagyon rám fért már, és sok kedves ismerősre tettem szert, és reménykedem, hogy "örökbe fogadnak" majd mint pajtásukat. 

Ezen alkalmak közé tartozott, a chipasütés Reginánál( ami egy sajtos pogácsa szerű dolog indián recept, és mandiokagyökér lisztből kell csinálni), egy szülinapi buli egy bárban, egy spagettis vacsora, és egy színházba menés.A spagettis vacsin találkoztam Pabloval, aki foglalkozása szerint bohóc, (eredetileg színész de csak akkor érzi jól magát a színpadon, ha be van festve az arca:). Mint művész nagyon értékelte a kreativitásom, ahogy kitalálok spanyol szavakat, a valódi megfelelő kifejezés helyett, így vele tényleg nagyon szívesen beszélgettem, és sok  belsős infót megtudtam Argentináról, a városról (pl a vonatok, lásd alant). Az ő jóvoltából jutottam el egy színházi egyvelegre péntek este a Munka ünnepén, amit itt elég komolyan megünnepelnek. Az előadás egyveleg volt, mert a téma a munka körül gyűjtöttek össze részleteket különböző darabokból, zene, próza, együttes...ingyenes előadás volt, így elég sokan voltak a városi színházban, kicsit nagy volt a nyüzsgés is,amit én azt hittem hogy a helyi színházi kultúrához tartozik, de Pablo felvilágosított, hogy ha fizetni kell érte, akkor itt is süket csöndben ülnénk...Mégis meg volt a színháznak egy európaitól különböző hangulata, már csak a hangsúlyozás a muzgáskultúra, a mimika, ami annyira más itt a mindennapi életben mássá teszi a drámát is...Mind a szomorúságot, mind az őrületet, a boldogságot,a dühöt,  egyszerűen máshogy fejezték ki a színészek, nagyon érdekes volt...és viszonylag jól érthető a színészek által interpretálva nekem most az egyszer különösen szépnek ható argentin akcentus. A tematika ténylegesen a munka körül forgott, a legtöbb jelenet antikapitalista jelleget öltött, ezt is érdekes volt megfigyelni, ahogy az emberek, és nem csak a színházban, de könnyebben használják az olyan szavakat, mint szocialista, fasiszta, anarchista, rasszista, kapitalista...A jelenetek nagy része meglehetősen modern volt, nagyon sokszor lejöttek a színészek a színpadról, szaladgáltak a sorok mellett kvázi bevonva a közönséget...ez alapján, és amit Pablo is mesélt a színészi technikákról, ez a típusú alternatív színház nagyon megy errefelé, és nem csak a színházban!

Pablo tagja egy olyan alternatív csoportnak, ami főként szerepjátékokhoz hasonló módszerekkel fiatalokkal, gyerekekkel, szociális dolgozókkal, és hivatalnokokkal(!) dolgoztat fel általában emberi jogi és konfliktus kezelési témákat, és a megvalósítás után vita keretében megbeszélik a közösen átélteket.A legmegdöbbentőbb, hogy mindezt az önkormányzat a saját alkalmazottaival, és a különféle szociális programjaiban alkalmazza már több mint 5 éve! Nem gondoltam volna, hogy ilyen haladó szellemiségű újításokat alkalmazna bármilyen bürokrácia bárhol is a világon.