Feria de los pueblos originarios

Vagyis az indián falvak vására....már kezdésként gyorsan megjegyzem, hogy Rosarionak számos nagyon szinvonalas vására van hétvégenként a város több pontján, a legtöbb kézműves dolgokat árul, vannak antikvár vásárok, utcai turik,ám aminek a szinvonal is köszönhető, pályázni kell(!) az önkormányzatnál azért hogy az ember kirakodhasson.A nyerés pedig a portékák minőségétől függ.

Nem első alkalommal kószáltam a vásárban, annak ellenére nagyon szeretek, hogy a szívem szakad meg a sok gyönyörű, külön külön mind mind egy egy nagyon olcsó remekművel felérő, ám hetente több adagban vásárolva mégis drágának ható ékszer, ruha, kütyümtyü láttán.De élvezem a forgatagot,mert ilyenkor az egész város kivonul a kis kempingszékével, meg maté-s készletével, és krúzolnak a folyóparton(merthogy számos vásár a folyó mentén található).

Ez a hétvége ráadásul különösen izgalmasnak igérkezett, mert az indián lakosság pakolt ki az "Indián Lakosság Hete" programsorozat inditásaként, így most hogy már ennyire jól megismertem őket(lásd előző bejegyzé sa pályázatírásról) szerettem volna találkozni is velük, és kvázi támogatni őket valami kütyümütyü megvásárálásával( így a saját lelkiismeretem is nyugodt lehetett, hogy nem(csak) magamnak vásárolok, hanem másoknak teszek jót, nomeghát FAIRTRADE!!!:)

Ugyanakkor kicsit csalódást hozott, körülbelül 10 asztalnyit foglalt el a speciális célzatú vásár a több kilóméter hosszú sorokból a folyóparton, pár kiállított fotó, egy A4es papírra nyomtatott felirat, és két hangfalvból jövő zavarbajető szövegen kívül, ami arról beszélt szívettépű zenei aláfestéssel, hogy a fehérek kiírtották az indiánokat, és elvettek tőlük mindent, ezért most a kedves lakosság mossa tisztára a bűneit, néhány faragott izé megvásárlásával....szóval ezen kivül nem volt nagy felhajtás.Az asztalok többségénél nem is indánok ücsörögtek, tennem kellett két kört hogy felmérjem, hol is árulnak AZ indiánok...akik amúgy a Qom városi közösség tagjai( tehát nem is falvakból jöttek)...míg végre megtaláltam az én nénimet, egy nagyon badzsácska kisfiúval, az unokája lehetett, árulva és vettem tőle kis faragott baglyokat.Nem volt pont annyim amibe került volna így nagyobb pénzt adtam neki, mire a néni, majdnem ugyanannyit visszaadott..nem értettem először azt hittem én hallottam rosszul az árát, újra megkérdeztem, de nem, próbáltunk együtt számolni, de akkor rájöttem, hogy nem fog menni mert a néni nem tudott számolni....és csak 4*2+5 volt a feladvány....nagyon megütköztem rajta, pedig nyilván, lehet számolás nélkül is teljes életet élni....csakhát milyen esélyekkel.

Továbbsétálva egy másik standnál egy kislány árult, ugyanazokat a festett baglyokat, tatukat, galambokat és tányérokat mind mindenki, és akkor megpillantottam egy kis szobrot, egy terhes indiánlány térdel és fogja a pocakját...és ránéztem az áruló kislányra és ugyanaz az arc nézett vissza rám mint a szoborról( később megtudtam, hogy az apukája faragta).Így nem átallottam ezt is megvásárolni, és kinevezni a diplomamunkám védőszentjének:) 

Valójában tényleg megérintett ez a kis szobor(lehet h ogy a szivettépő zene és recsitálás miatt is a háttérben), de végülis nagyon elégedetten tértem haza a vásárból.

pályázatírás az ENSZ-nek

Ma sikeresen befejeztem és elküldtem.

Eleinte úgy gondoltam, bakfigy lesz megírni, hiszen a téma, mint az összes többi fogadószervezetem által vitt projektben a nők és az erőszak, tehát, gondoltam én a "másolás-beillesztés" technikával könnyen összedobom a pályázatot.Így persze nem siettem( azt hiszem amúgy sem tettem volna), és kvázi a beadási határidő előtt egy héttel kezdett formát kapni a pályázat...az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a mentorom, Emiliano, aki nagyon jószándékú, de kissé be van lassulva, és 36 évével, még mindig úgy tűnik, hogy hobbiból dolgozik, (van 2 macskája.....), nem igazán nyújtotta azt a típusú minőségi segítséget amire számítottam...amit ugyan úgy is nézhetünk, hogy teret engedett a kreativitásomnak, de ez 1,5 hónappal egy másik földrészen való társadalmi kontextusban való gondolkodás esetén elég nehézkes...Tehát amikor leültünk végre, 8 nappal a beadási határidő előtt hogy egyeztessünk, valahogy az "ez is egy jó ötlet" és a "nem tudom, te mit gondolsz" kissé kétségbe ejtett. Ezidőalatt, hogy ne érezzem magam tejesen haszontalannak számos cikket olvasgattam Argentína indiánjairól, mert a pályázat őket célozta volna meg, így többek között megtudtam, hogy a Tobák tartják magukat a legszebb törzsnek, illetve, hogy a witchik élve eltemeti az időseit a közösségben....aztán rájöttem hogy relevánsabb információt találok, ha megpróbálok rákeresni, egy feltűnően indán kinézetű kedves kolléga nevére, és lám lám, meg is találtam egyből a hozzá fűződő civil kezdeményezéseket, és közösségeket akivel ő dolgozik.

Mire ilyen jól kiműveltem magam indiánokból, és városban sétálgatva próbáltam beazonosítani az olvasottak alapján ki a Toba, ki a Witchi ( nem sok sikerrel), a pályázat beadása előtt 5 nappal, hazaérkezett a direktóra Peruból, és 1,5 óra alatt teljesen átalakította a projektet így az indiánokat teljesen hanyagoltuk a célcsoportból.(Kicsit sajnáltam, őket, nodehát, ez van, fut vagy 2 másik projekt velük, jelenleg)

Így végül főként 2-3 átalvatlan éjszaka után megszületett a pályázatunk, amit méltán szólíthatok többes számban, mert végeredményben az én kezem között folyt végig, bár ha tegnap nem ülnek le velem több órán át és nem javítják ki a helyesírásom, akkor szépen elúsztattam volna nekik 100 000 dollárt. Így viszont még van némi esély rá, hogy Santa Fe lakossága üdvözülhet és kamatozhat a nők elleni erőszakkal kapcsolatos tevékenységünkből.

A projekt tehát( nem húzom tovább a feszülten érdeklődők idegeit:) célul tűzi ki, hogy a márciusban az argentin nemzeti szinten elfogadott integrált nők ellen erőszakot szankcionáló törvényt minél többen megismerjék, elsősorban egyetemisták, jelenlegi funkcionáriusok, és rendőrök és kamatoztassák későbbi munkájukban. Emellett rendez egy novellapályázatot, amin a témával kapcsolatos történetek pályázhatnak, (első díj 2000 ropogós dollár!!!) amiből novelláskötetet szerkeszt és ad ki az intézet. Ez utóbbira, és a rendőrség bevonására nagyon büszke vagyok mert én találtam ki:)Vagyis legyünk őszinték teljesen...a novelláskötet a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület)honlapjáról lett hasznosítva, ha valakit érdekel http://www.nane.hu/gyogyulas/muveszet.html. 

 Csak megjegyzem, hogy a magyar szervezet szerint hetente meghal egy nő a családon belül erőszak áldozataként....elrettentő!

 

Helló Buenos Aires II.-A város

Buenos Aires nagy. 

Hivatalosan 12 millióan lakják( ehhez képest 4 metróvonala van, nem sokkal több mint a mi kis Budapestünknek), ezen kívül pedig buszon( vagyis colectivon) lehet eljutni a város egyik pontjából a másikba.A dolog pikantériája, hogy buszjegyet kizárólag a buszon, és kizárólag pénzérmék bedobálásával lehet vásárolni, és mivel az automata a sofőr mellett helyezkedik el, ezért lógni sem lehet. Nem is a kb 80 forintnak megfelelő buszjegy miatt szeretne lógni az ember, inkább,mert a folyamatos gördülékeny közlekedéshez egy zsáknyi aprót kell a zsebben hordozni.

A metró, melyhez lehet előre jegyet váltani, így jobb választásnak tűnik, bár ha a felszínen 35 fok van, a metróban 45 fok, amit minden megállóban egy ormótlan nagy plafonról lelógó ventilátorral próbálnak jelképesen csökkenteni.

Ám ha az ember nem finnyás a közlekedésre , akkor igen élvezetes városkában találja magát, aminek számos negyede különféle arculattal tárul elé. 

Vannak Párizsi sugárutakra hasonlító részek, vannak felhőkarcolós, észak-amerikai jellegű utcák, 5th Avenue beli portákkal, dél-amerikai lapos napfénytetős házak, modern lakóparkos negyedek, lepukkant negyedek prostituáltakkal(ahova inkább csak véletlenül téved be az ember)...a látvány olyan keverék, mint a benne lakó emberek sokasága.

Abszolút érdemes látnivaló a kikötő, ahol a régi kikötő épületekből, legutolsó divat szerinti yuppi lakásokat csináltak, a sétány mentén pedig csilli-villi éttermek  kínálják a finomabbnál finomabb olasz-argentin ételeket.A kikötőben található óriási vitorlás fregattát kivülről belülről meg lehet nézni, nekem sok kedves Verne regény elevenedett meg benne. Az el Caminito híres szines házas utcácskái, ahol tangó táncosok és rengeteg éterem és szuvenirshop várja a látogatókat még így is elbűvölő.Az utcácska a la Boca ( a száj) nevű negyedben található, ami egyrészt egy nagyon lepukkant negyed általában, másrészt a Boca Juniors hazája. Az Avenida 9 de Julio a város és a világ legsz élesebb útja 16 sávval, aminek közepén egy obeliszk, keresztbe pedig az Avenida Corrientes szeli át, ami a színházak sugárútja és így együttesen leginkább a Times Square-re emlékeztetnek. Történelmi jelentősége 1e de Mayo térnek, a Casa Rosada-val, ami az elnöki "palota" még ma is érzékelhető, a földre festett "gyilkos rendőrség" felirattal, valamint minden ma is létező és újabb tüntetések színhelyeként az argentin "közszellem" szócsöve.A tér nagyon híres az "anyákról" akiknek gyermekei "eltűntek" a "Piszkos Háború" azaz a katonai diktatúra évei alatt (1983-ban lett vége!!). A gyerekek többségét a szüleikkel hurcolták el, sokuk a börtönökben és koncentrációs táborokban születtek, akik ma a 25-35 éves korosztályt képviselik.

Itt több is megtudható a történtekről: http://en.wikipedia.org/wiki/Mothers_of_the_Plaza_de_Mayo

A város turisták által látogatott részei teljesen biztonságosak egyébként, a taxi itt is mint mindenhol máshol olcsó(kb 700 forintért hamar eljutsz egy 30-40 perces buszútnak megfelelő távolságba), és az emberek itt is nagyon segítőkészek és kedvesek.Öszességében a város egy 5 napos kirándulás alatt minden lényegesebb része megtekinthető, és 

Hello, Buenos Aires I.-A Villa

Első kirucanásom szűkebb otthonomból Rosarioból természetesen a  közeli( 5 óra busszal) fővárosba, Buenos Airesbe vezetett, és az 5 napi élmény már a buszra szállás pillanatában megkezdődött, ugyanis miután Argentinában a busz a legfőbb közlekedési eszköz, minden busz hajó-méretű, és a különböző mértékig hátrahajtható ülések, a hozzátartozó lábtámla, és gy ébb szolgáltatások szerint léteznek különféle komfort fokozatú buszok. Én egy semi-cama(fél-ágy) típusú buszra száltam, ami az alsó típusok egyike de még ez is felülmúlt minden eddigi tapasztalatomat utazás terén.Így könnyen telt az 5 óra át a végtelen argentin földeken, és első élményem Buenos Airesből a buszpályaudvartól nem messze található villa(nyomornegyed leginkább) volt, amin a busz áthaladt. A villa talán annyira nem lehangoló hely mint egy nyomornegyed,mert számos porta egészen ház szerű, és még tisztának is tűnik messziről, ezért a putrihoz sem hasonlítanám, inkább amolyan egymás hegyére hátára( de szó szerint egymás tetejére) felhúzott téglából álló kockák, amikben emberek laknak.Első benyomásra mindjárt összedől az egész, egy tetőszerkezetnek látszó dolgok egy fiú napozik, mellette egy ablak, üveg nélkül a messzi buszból be lehet látni a lakásba.Néhány girbegurba sikátor a negyed, poros utak és rengeteg meglehetőse koszos ruházatú ember…egy busz megáll és sok kis iskolás gyerek éppen érkezik „haza”. A villa közepén focipálya, ahol mezitláb fociznak a porban. Megdöbbentő az emberek mennyisége és a szegénység látszólagos mértéke, mégis valami rendszer, és vidámság tűnik ki az egészből, ami nem tudom, hogy még ijesztőbb-e, mert talán arra késztet gondolni, hogy ezek az emberek elfogadták ezt az életmódot, és körülményeket, illetve nem csak ők, hanem az őket körülvevő szerencsésebb része a társadalomnak. Nem látsz fejcsóválást, ha a villákról van szó, sajnálatot néha, de valahogy nem érzed azt, hogy az ország körömszakadtáig meg szeretné szüntetni ezt az állapotot.

Hogy a vilák lakói-e vagy sem, nem tudom, de Buenos Airesben, úgymint Rosarioban a legtöbb koldus, vagy értelmetlen kütyüket áruló utcai árus maszatos képű, mezítlábas kisgyerek. Buenos Airesben a metrón egy nagyon nyurga, kb 6 éves kisfiú, tetőtöl tapig szutykos, egy narancsot dobál egyik kezéből át a másikba, valami nagyon fura hangon kiabál valamit, majd végigmegy minden utas mellett, nyújtja a mancsát, megrázza a kezed hogy adj neki, az egyik ember pacsit ad neki a másik pesót, a szélen ülö kis család ölében kisgyerek, odamegy, megnéz a gyerek játékkardját, apu-anyu mosolyog, majd megpróbálja kivenni a kisgyerek kezéből, apu közbelép, a koldus kisfiú megrándul, hátrahőköl, folytatja a körmenetet, majd a végén beáll egy sarokba és pépessé trancsírozza  a narancsot, a levét pedig szétkeni a metrókocsi padlóján a mezitlábával, közben valami ijesztő hangfekvésben vihog és ideges tekintettel mered a „nézőközönségre”. Az emberek szomorú szemmel mosolyognak rá, adnak neki egy két centavot, majd leszállnak.  

  

Az argentin pszihé

Egy hónapnyi itt tartózkodásom után felhatalmazva érzem magam, hogy az argentin emberekről, mindennapokról hiteles forrásként feltüntetve magam számolhassak be.( azért a Lonely Planet útikalauzomból is szeretnék néhány érdekes adatot idézni).

Az argentinok rettenetesen kedves és bizalommal teli emberek. Bármilyen kérdést bármikor nyugodtan feltehetsz nekik, nem fordulnak el, vagy morogják, hogy nem tudom undokul, sőt a legtöbb esetben még megkérdezik még, hogy, hogy vagy, és nagyon örülnek, ha felfedezik, hogy külföldi vagy, nagy csodálkozás, amikor kiderül, hogy messze Európából, és a végén mindig megdicsérnek, hogy milyen szépen beszélsz spanyolul. ( Pár napja egy néni a patikában megkérdezte, hogy beszélek-e angolul, és nagyon megdicsért, hogy „mi európaiak” mindannyian beszélünk angolul,hehe). Ha a boltban venni akarsz valamit és nincs, a boltos a legtöbbször elmagyarázza, hogy hol találod meg a konkurenciát, ahol megkapod amit szeretnél. A buszsofőr egyenesen turinformnak is nevezhetnénk, mert bemondod, hogy hova szeretnél menni, és hátra kiabál ha le kell szállnod. Ha térképpel kószálsz, számos alkalommal odamennek hozzád és nagyon szeretnének segíteni( ez nem mindig annyira hasznos, mint amennyire tűnik).A buszokon nagy erkölcsi rend uralkodik, ha felszáll egy idős, vagy egy kismama, szempillantás alatt felpattan valaki, egy másodpercig sem kell tétován álldogálniuk a robogó buszon. Az éttermekben teletömnek kajával, és még el is viheted szemberebbenés nélkül, dobozban az ételt ( mint tudjuk ez otthon, néha még zavarba ejtő kérés a pincértől).Az argentinok, nagyon körülményesen kommunikálnak egymással, köszönés után mielőtt rátérnének a lényegre, még megkérdezik, a rokonokat, ismerősöket, időjárást, és mintegy észrevétlenül, mintha mellékes is lenne, fűzik hozzá valódi mondanivalójukat(pl. akkor és akkor találkozzunk). Ennek megfelelően, hogy legyen mit kérdezni, mindent tudni akarnak a családodról, párkapcsolatodról, sokkal inkább mint a munkádról, vagy a tanulmányaidról. Minden találkozásnál és köszönésnél kötelező a jobb arcra adott 1 darab puszi, nem kell feltétlenül jó ismerősnek lenni hozzá. Mint minden dél-amerikai nép, rájuk is igaz, hogy hangosak, de jelentős decibel-beli eltérés van, azok között, akik nyíltan olasz bevándorlókként élik meg argentínságukat és akik nem. Valamiért az olasz felmenőkkel bírok a legöntudatosabbak, a többiek nem dicsekednek általában, bár egy kis olasz általában mindenkiben van. Az olasz kultúra kétségtelenül túldominálja a kultúrát a spanyol mellett, ez főként az ételek terén nyilvánvaló, és bár én kevesebb spanyol ismerőssel rendelkezem mint olasszal, valamiért, szerintem a nagyon intenzív személyiségek is az olasz gyökerekre emlékeztetnek inkább. Ugyanakkor európai gyökerek ide-oda, néha meglehetősen kivillan egy egy hatás az észak-amerikai kultúrából:mint pl a számtalan mozicsatornák a tévében, eredeti nyelven, felirattal, vagy a házhozszállítási szolgálat még a gyógyszertárban is, és számomra a vacsorára a család rendelt szendvicset és kólát fogyaszt is inkább erre emlékeztetett.

A politikáról pár szóban: mint minden rendes nemzet , utálja a vezetőjét, még ha nő is, ami a női egyenlőség nagy vívmányának is nézhető lenne, ha nem a volt elnök nejéről lenne szó,akit aga helyett nevezett ki amikor 2-jára is megnyerte a választásokat. A politika ugyanakkor kevésbé téma az emberek között, a család, barátok iránti heves érdeklődés elnyomja azt.

 

Tehát az argentin nép egy boldog kiegyensúlyozott, vidám népségnek látszik így egy hónap után, és mégis, vagy épp ezt magyarázva egy érdekes adat az útikalauzomból: az argentin a világon egy főre eső pszichológusok, és pszichiáterek között vezető, és ezt eddig bizonyíthatom,mert az eddigi ismerőseim közül, talán 1-2-őt kivéve mind jár rendszeres terápiára.