Első kirucanásom szűkebb otthonomból Rosarioból természetesen a közeli( 5 óra busszal) fővárosba, Buenos Airesbe vezetett, és az 5 napi élmény már a buszra szállás pillanatában megkezdődött, ugyanis miután Argentinában a busz a legfőbb közlekedési eszköz, minden busz hajó-méretű, és a különböző mértékig hátrahajtható ülések, a hozzátartozó lábtámla, és gy ébb szolgáltatások szerint léteznek különféle komfort fokozatú buszok. Én egy semi-cama(fél-ágy) típusú buszra száltam, ami az alsó típusok egyike de még ez is felülmúlt minden eddigi tapasztalatomat utazás terén.Így könnyen telt az 5 óra át a végtelen argentin földeken, és első élményem Buenos Airesből a buszpályaudvartól nem messze található villa(nyomornegyed leginkább) volt, amin a busz áthaladt. A villa talán annyira nem lehangoló hely mint egy nyomornegyed,mert számos porta egészen ház szerű, és még tisztának is tűnik messziről, ezért a putrihoz sem hasonlítanám, inkább amolyan egymás hegyére hátára( de szó szerint egymás tetejére) felhúzott téglából álló kockák, amikben emberek laknak.Első benyomásra mindjárt összedől az egész, egy tetőszerkezetnek látszó dolgok egy fiú napozik, mellette egy ablak, üveg nélkül a messzi buszból be lehet látni a lakásba.Néhány girbegurba sikátor a negyed, poros utak és rengeteg meglehetőse koszos ruházatú ember…egy busz megáll és sok kis iskolás gyerek éppen érkezik „haza”. A villa közepén focipálya, ahol mezitláb fociznak a porban. Megdöbbentő az emberek mennyisége és a szegénység látszólagos mértéke, mégis valami rendszer, és vidámság tűnik ki az egészből, ami nem tudom, hogy még ijesztőbb-e, mert talán arra késztet gondolni, hogy ezek az emberek elfogadták ezt az életmódot, és körülményeket, illetve nem csak ők, hanem az őket körülvevő szerencsésebb része a társadalomnak. Nem látsz fejcsóválást, ha a villákról van szó, sajnálatot néha, de valahogy nem érzed azt, hogy az ország körömszakadtáig meg szeretné szüntetni ezt az állapotot.
Hogy a vilák lakói-e vagy sem, nem tudom, de Buenos Airesben, úgymint Rosarioban a legtöbb koldus, vagy értelmetlen kütyüket áruló utcai árus maszatos képű, mezítlábas kisgyerek. Buenos Airesben a metrón egy nagyon nyurga, kb 6 éves kisfiú, tetőtöl tapig szutykos, egy narancsot dobál egyik kezéből át a másikba, valami nagyon fura hangon kiabál valamit, majd végigmegy minden utas mellett, nyújtja a mancsát, megrázza a kezed hogy adj neki, az egyik ember pacsit ad neki a másik pesót, a szélen ülö kis család ölében kisgyerek, odamegy, megnéz a gyerek játékkardját, apu-anyu mosolyog, majd megpróbálja kivenni a kisgyerek kezéből, apu közbelép, a koldus kisfiú megrándul, hátrahőköl, folytatja a körmenetet, majd a végén beáll egy sarokba és pépessé trancsírozza a narancsot, a levét pedig szétkeni a metrókocsi padlóján a mezitlábával, közben valami ijesztő hangfekvésben vihog és ideges tekintettel mered a „nézőközönségre”. Az emberek szomorú szemmel mosolyognak rá, adnak neki egy két centavot, majd leszállnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése