Vagyis az indián falvak vására....már kezdésként gyorsan megjegyzem, hogy Rosarionak számos nagyon szinvonalas vására van hétvégenként a város több pontján, a legtöbb kézműves dolgokat árul, vannak antikvár vásárok, utcai turik,ám aminek a szinvonal is köszönhető, pályázni kell(!) az önkormányzatnál azért hogy az ember kirakodhasson.A nyerés pedig a portékák minőségétől függ.
Nem első alkalommal kószáltam a vásárban, annak ellenére nagyon szeretek, hogy a szívem szakad meg a sok gyönyörű, külön külön mind mind egy egy nagyon olcsó remekművel felérő, ám hetente több adagban vásárolva mégis drágának ható ékszer, ruha, kütyümtyü láttán.De élvezem a forgatagot,mert ilyenkor az egész város kivonul a kis kempingszékével, meg maté-s készletével, és krúzolnak a folyóparton(merthogy számos vásár a folyó mentén található).
Ez a hétvége ráadásul különösen izgalmasnak igérkezett, mert az indián lakosság pakolt ki az "Indián Lakosság Hete" programsorozat inditásaként, így most hogy már ennyire jól megismertem őket(lásd előző bejegyzé sa pályázatírásról) szerettem volna találkozni is velük, és kvázi támogatni őket valami kütyümütyü megvásárálásával( így a saját lelkiismeretem is nyugodt lehetett, hogy nem(csak) magamnak vásárolok, hanem másoknak teszek jót, nomeghát FAIRTRADE!!!:)
Ugyanakkor kicsit csalódást hozott, körülbelül 10 asztalnyit foglalt el a speciális célzatú vásár a több kilóméter hosszú sorokból a folyóparton, pár kiállított fotó, egy A4es papírra nyomtatott felirat, és két hangfalvból jövő zavarbajető szövegen kívül, ami arról beszélt szívettépű zenei aláfestéssel, hogy a fehérek kiírtották az indiánokat, és elvettek tőlük mindent, ezért most a kedves lakosság mossa tisztára a bűneit, néhány faragott izé megvásárlásával....szóval ezen kivül nem volt nagy felhajtás.Az asztalok többségénél nem is indánok ücsörögtek, tennem kellett két kört hogy felmérjem, hol is árulnak AZ indiánok...akik amúgy a Qom városi közösség tagjai( tehát nem is falvakból jöttek)...míg végre megtaláltam az én nénimet, egy nagyon badzsácska kisfiúval, az unokája lehetett, árulva és vettem tőle kis faragott baglyokat.Nem volt pont annyim amibe került volna így nagyobb pénzt adtam neki, mire a néni, majdnem ugyanannyit visszaadott..nem értettem először azt hittem én hallottam rosszul az árát, újra megkérdeztem, de nem, próbáltunk együtt számolni, de akkor rájöttem, hogy nem fog menni mert a néni nem tudott számolni....és csak 4*2+5 volt a feladvány....nagyon megütköztem rajta, pedig nyilván, lehet számolás nélkül is teljes életet élni....csakhát milyen esélyekkel.
Továbbsétálva egy másik standnál egy kislány árult, ugyanazokat a festett baglyokat, tatukat, galambokat és tányérokat mind mindenki, és akkor megpillantottam egy kis szobrot, egy terhes indiánlány térdel és fogja a pocakját...és ránéztem az áruló kislányra és ugyanaz az arc nézett vissza rám mint a szoborról( később megtudtam, hogy az apukája faragta).Így nem átallottam ezt is megvásárolni, és kinevezni a diplomamunkám védőszentjének:)
Valójában tényleg megérintett ez a kis szobor(lehet h ogy a szivettépő zene és recsitálás miatt is a háttérben), de végülis nagyon elégedetten tértem haza a vásárból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése